Middleware: a ragasztó, ami a világot összetartja

A fejlődést egy bizonyos szemszögből vizsgálva azt látjuk, hogy az tulajdonképpen a specializációról szól, vagyis a monolitikus struktúrák felosztásáról specializált részekre. Ezt látjuk a biológiai és a gazdasági evolúcióban egyaránt. Utóbbi esetében először talán a nagycsaládokon belül kialakuló specializációval kezdődött a történet, majd a törzsek közötti cserekereskedelem „feltalálása” növelte tovább a gazdaság hatékonyságát az által, hogy az egyes embercsoportok olyan jószágok előállítására rendezkedtek be, amelyben másokhoz képest helyzeti előnyük volt. A cserekereskedelem szereplői azonban „gyorsan” beleütköztek a point-to-point kapcsolat határaiba, ezért megjelent egy middleware cserejószág, amely minden piaci szereplőt képes volt összekapcsolni. Ezt most pénznek nevezzük.

A fejlődés (vagyis a specializáció) következő lépcsőfokai a termékeket előállító szervezeteken belül következtek be. Ahogy az emberek korábban rájöttek, hogy nem túl hatékony, ha mindenki magának állítja elő a cipőt, a ruhát, a fegyvert és az edényt; úgy hamarosan arra is ráeszméltek, hogy a cipő talpát sem feltétlen annak kell elkészítenie akinek a felső részét. Megindult a szervezeten belüli specializáció, amely egy idő után kikövetelte a maga middleware integrációs rendszerét: folyamatokat, eljárásokat, stratégiákat stb… Összefoglaló néven ezt ma menedzsment tudományoknak nevezzük.

Később a vállalatok rájöttek, hogy a teljes értékláncolaton belül is érdemes szervezeti szinten továbbspecializálódni, vagyis arra a tevékenységre fókuszálniuk, amelyben a legjobbak. Így vesztették el a gyártó vállalatok nem csak a saját bányáikat és üzleteiket, de a takarítóikat és a karbantartóikat is. Mára a vállalatoknak alig maradt olyan tevékenyégük, ami nem kötődik a magkompetenciájukhoz. Az irodaház, a karbantartás, a könyvelés, a jogi tanácsadás, a szállítás, a promóció; de sokszor a gyártás és maga a termékdesign is kiszervezésre került már. Az így létrejött temérdek specialista vállalkozás piaci integrációjához azonban természetesen újra szükség lett egy middleware integrációs rétegre. Ezt hívjuk ma többek között jogrendszernek, közlekedésnek és telekommunikációnak.

A middleware története

Mi köze van midezeknek az informatikához?

Az előbbiekben felvázolt fejlődési mintázat, mint egy fraktál szövi át a gazdaságtörténetet: a nagy mintázatokat közelről megvizsgálva ugyanazt látjuk csak kicsiben ismétlődve; illetve a nagy mintázatok ismétlődéséből mindig összeáll egy még nagyobb, de hasonló minta. És ez a minta az informatikára is tökéletesen illeszkedik, és segít megérteni a szegmens fejlődését.

Látható, hogy mihelyst kialakul a gazdaságban egy kulcsterület, az rohamosan fejlődni, vagyis szegmentálódni kezd. Az informatika márpedig egyértelműen ilyen kulcsterület ma. Az elmúlt évtizedek arról szóltak, hogy a vállalati informatikai rendszerek növekedése és belső specializációja egyre fontosabbá tette egy integrációs platform építését. Hovatovább, a ma vállalatainak egyik legfontosabb innovációs kulcsképességévé vált a megfelelő middleware technológiák és eljárások alkalmazása. A middleware képesség határozza meg ugyanis, hogy milyen gyorsan és hatékonyan képes egy szervezet új technológiákat adaptálni és új szolgáltatásokat piacra dobni.

A szegmentáció természetesen elért odáig, hogy bizonyos IT funkciókat a vállalatoknak jobban megéri a piacról beszerezni, mint házon belül működtetni. Ez a már jól ismert IT outsource, amelyen belül a publikus cloud szolgáltatások térnyerése a jelenleg éppen zajló legújabb specializációs hullám. Lehet ágálni ellene funkcionális és biztonsági okokból, de mint láttuk a történelem folyamán, a hatékonyság hajtotta specialzáció megállíthatatlan. Törvényszerű volt például, hogy a Google olcsóbban tud majd email szolgáltatást üzemeltetni tömegesen, mint a vállalatok külön-külön saját maguknak. A hatékonyság sok céget vonzott, ami sok bevételt termelt a fejlesztőnek. A nagyobb bevétel pedig jobb és biztonságosabb szolgáltatást eredményezett, ami még több ügyfelet vonzott. Ma már a Gmail fejlesztése a világ legjobban finanszírozott email-szolgáltatás projektje, amiből általában következik, hogy hamarosan minden fontos területen meghaladja majd a hagyományos megoldásokat.

IT hálózat fejlesztés

A legjobb befektetés ma: iPaaS, MWaaS

A publikus felhőalkalmazások térnyerése tehát megállíthatatlan törvényszerűség, ami természetesen kikényszeríti a maga middleware integrációs rendszerének a megjelenését is. Ezen a területen alapvetően két irány figyelhető meg. Megjelentek egyrészt a szintén felhőalapú IT szakember nélkül is használható integrációs platformok, a SaaS üzleti modellek minden előnyével, vagyis gyorsan és olcsón képesek integrálni és automatizált workflow-ba rendezni felhőalkalmazások százait. Néhány perc alatt a Salesforce rendszerünkben is eléhetővé tehetjük az ügyfelekkel kapcsolatos Evernote memókat, vagy automatikus Slack üzenetet kreálhatunk egy Trello task státuszváltozásából, amely task eredetileg egy Gmail üzenetből keletkezett szintén automatikusan. A példákból is látszik, hogy a tisztán felhőalapú iPaaS rendszerek, mint például a Zapier vagy az Integromat elsősorban azoknak a startupoknak és KKV-nak szólnak, amelyek már a kezdetektől felhő alapokra helyezték a teljes IT-jukat, vagyis nem zümmögnek az alagsorukban szerverek tucatjai.

A ma nagyvállalatai azonban méretes saját üzemeltetésű informatikai rendszereket birtokolnak és a következő évtizedben ez várhatóan nem sokat fog változni. Azonban a kizárólagosságot már ők sem engedhetik meg maguknak. Egyrészt az ügyfeleik elvárják, hogy a számukra üzemeltetett szolgáltatások integrálódjanak az immmár megszokott digitális consumer élménybe. Másrészt, az üzleti szoftverek világa is feltartóztathatatlanul költözik a felhőbe. Egy Salesforce.com, egy Marketo, egy Slack funkcionalitásban már bőven beelőzte az onpremise megoldásokat, így a cloud appok lassan, de biztosan megjelennek a nagyvállalatok IT-jában is. Természetesen azonnal felmerült az integrációs igény, amelyet az úgynevezett hibrid middleware megoldások képesek kielégíteni. Az IBM piacvezető (forrás) WebSphere megoldása például alkalmas erre a célra, ráadásul futtatható onpremise és publikus cloud SaaS / MWaaS alkalmazásként is.

Ha tanulunk a múltban megfigyelt mintázatokból és hiszünk abban, hogy a világot specializációs és integrációs hullámok váltakozása hajtja előre, akkor nem kell sokat töprengenünk azon, hogy mi legyen a következő nagy informatikai befektetésünk. A ma nagyvállalatainak minden valószínűség szerint a legjobban megtérülő IT beruházás most az, ha upgradelik a middleware képességeiket, hogy azok alkalmasak legyenek felhőalapú szolgáltatásokat is integrálni. Ezzel többek között végre sebességbe kapcsolhatják az IT-jukat, amely újra a fejlődés motorjává válhatna ahelyett, hogy ballasztként lassítja az innovációt. A hibrid integráció segítségével korszerű digitális ügyfélélmény nyújtható; valamint bizonyos vállalati funkciók, elsősorban a sales, marketing, HR, folyamatai is gyorsan korszerűsíthetők.